Szakadj ki a megszokott körforgásból

A klasszikus önéletrajzok kora mára leáldozott, mivel a digitalizáció és a munkaerőpiac igényei rohamosan fejlődnek, és mint tudjuk, az első szűrés, amin keresztülmegyünk a munkakeresés folyamán, az az önéletrajzunk ellenőrzése. A sablonok, amik alapján létrehozzuk az önéletrajzot, ma már kissé elavultak, a HR-esek is szeretnek egy-egy kreatív munkát megvizsgálni, így próbáljunk meg kicsit kitűnni a tömegből.

Érintsd meg a HR-est

Sokan még mindig ódzkodnak elrugaszkodni a megszokottól, mert azt hiszik, így kevésbé lesznek szakmaiasak, de gondoljunk bele abba, hogy aki a kiválasztást végzi, ugyanolyan ember, mint mi, ezért le is lehet venni a lábáról azzal, ha mást mutatunk, mint a tradicionális, sablonos dokumentumok. Egy jó benyomással kell indulni, annak érdekében, hogy felkeltsük a figyelmét és minket tegyen abba a kupacba, akiket behív interjúra.

A tartalmi részletek

Jelenleg a történetmesélés korát éljük, ami azt jelenti, hogy fontosabbnak találják a történetünket, mint egy több sorban összeállított tapasztalat listát, ahol olyan pozíció megnevezéseket adunk, mely a napokban alakult ki, ezért nem mindenki tudja, mit is jelent ez, mivel foglalkoztunk a munkaidőnkben. Ezért tanácsoljuk, hogy a pozíció feltűntetése mellett, írjunk egy rövid, de tartalmas bemutatót a feladatainkról, amit majd bővebben ki tudsz fejteni az interjún.

Kihagyható elemek

Vannak egyes kifejezések, melyet kerüljünk, a „készségeim” leírás alatt, ilyen például a kimagasló kommunikációs készség, melyet boldog-boldogtalan beleír az önéletrajzába, így ez a kifejezés ma már elég általánossá vált, ha lehet, kerüljük. Illetve, ha azt írjuk eredményorientált szakember, félő, hogy félreértik, hiszen ez egy olyan kifejezés, amit egy sales használ egyes termékek eladásakor. A lényeg: ne használjuk, ha magunkat akarjuk bemutatni.

Amivel feldobhatod az önéletrajzodat:

  • Nem kell ma már szavakat egymás mögé helyezni, használj bátran egész mondatokat.
  • Nyugodtan írj E/1 személyben, hiszen ez a te bemutatkozó dokumentumod.
  • Ne légy túl hivatalos, találd meg az arany középutat a hivatalos és a szlenges szöveg között.
  • Ki lehet hagyni a képességedről szóló részt, mivel általában valamennyien ugyanazt írjuk bele, ettől az egész rész egy azonos sémát ölel át. Illetve sokan olyan képzelt tulajdonságokat írnak fel, amivel nem rendelkeznek, csak beírják, mert ők is látták valamilyen oldalon, hogy most ez a fancy kifejezés, amit kötelező használni… Nincs ilyen! Ehelyett inkább kapjon helyet a sok tapasztalat és a tanulmányi erény.
  • Emeld ki mi az, ami motivált egyes feladatoknál. Ebből is látni fogják miben vagy erős és mi az, amiben igazán elszánt vagy.

Ha valamikor, akkor most igazán megszegheted a szabályokat! Légy kreatív!

Továbbb

A helyes munkahelyi öltözet

A Munka Törvénykönyve alapján A dolgozó köteles a meghatározott időben és helyen, munkára képes állapotban és a környezetének megfelelően megjelenni. Ez azt is magába foglalja, hogy az öltözéknek, tisztának,

Olvass tovább »

A szellemi munka előnyei

Nem való mindenkinek Fentebb is kiemeltük, hogy nem mindenkinek való az ülőmunka. Általánosságban, ha azt mondjuk irodai/szellemi munka, mindig az előkelő, fontos emberek jutnak eszünkbe,

Olvass tovább »

Nem találja amit keres?

Töltse ki az űrlapot. Adja meg telefonszámát és visszahívjuk