Női vezetők és női munkavállalók

A feltételezés még mai napig megállja a helyét, miszerint a férfiak, magasabb beosztásban kapnak helyet a nőkkel szemben. Ez azt is eredményezi, hogy a vezetők körében minden harmadik személy lesz csak nő, míg az első két helyen férfiak állnak (és ez persze lebontható még a kifejezett férfias-nőies szakmákra). Ilyen és ehhez hasonló példát láthatunk az Európai Unióban is, ahol a női munkavállalók csupán egyharmada dolgozik vezető beosztásban.

Azonban nemcsak itt fedezhető fel ez az ellentét; egyik tagállamban sem haladta meg az 50%-ot a vezető beosztású nők aránya, sőt, jócskán 50% alattira tehető ez a szám. Ahol mégis élen járnak ebben az Lettország. Itt igen magas arányban „uralkodnak a nők” a munka világában (47%). Lengyelországban és Szlovéniában a ráta kissé csökkent (41%), míg Magyarországon, Svédországban és Litvániában ez mindössze 39%. A lista legvégén kullog Hollandia, Csehország és Görögország 25%-kal. A legutolsó helyen pedig Luxemburg van, ahol a nők mindössze 18%-a került vezetői pozícióba.

A beosztás nem feltétlen az iskolázottságtól, vagy a megszerzett tapasztalatoktól függ, sokkal inkább befolyásolja a gyermekek születése. A foglalkozottsági ráta, például 2016-ban a férfiak esetében 72% volt, míg a nőknél 61% és ezt a szülés befolyásolta. Viszont ez is eltérhet a gyermekek számától függően, mivel ekkor az egygyermekes nők 71%-át foglalkoztatták.

A családi élet összeegyeztetésében fontos szerepet játszik a szervezettség és a rövidebb munkaidő is, tehát a családos nők többsége vállal részmunkaidős foglalkozást, míg a férfiak csak különleges esetben vállalják ezt, így ez a megosztás nem is lehet egyenlő, de még egymás közelébe se érnek (32-9%).

Bár a nők még mindig nagyobb számban szereznek diplomát, vagy más felsőoktatási szakképesítést, a számokból is jól látható, hogy ez nemcsak ettől függ, hanem a családi állapottól és az abban felvállalt szereptől. Bízunk benne, hogy a fent említett százalékok egyszer szorosan találkoznak majd.

Továbbb

Szakadj ki a megszokott körforgásból

A klasszikus önéletrajzok kora mára leáldozott, mivel a digitalizáció és a munkaerőpiac igényei rohamosan fejlődnek, és mint tudjuk, az első szűrés, amin keresztülmegyünk a munkakeresés folyamán, az az önéletrajzunk

Olvass tovább »

A helyes munkahelyi öltözet

A Munka Törvénykönyve alapján A dolgozó köteles a meghatározott időben és helyen, munkára képes állapotban és a környezetének megfelelően megjelenni. Ez azt is magába foglalja, hogy az öltözéknek, tisztának,

Olvass tovább »

Nem találja amit keres?

Töltse ki az űrlapot. Adja meg telefonszámát és visszahívjuk